2010. október 29., péntek

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Nekifutottam a Hungarian Cross Challenge online feladatsorának és sikeresen el is b***tam kb. 1:25-nél. Vagy holnap vagy vasárnap újra megpróbálom...

2010. október 27., szerda

VO2MAX


Ma reggel az előírtak szerint testneveléssel kezdtük a napot. Kun Norbert RKC tartotta a bemelegítést, majd közösen lefutottunk 6 kört-(kb.2km). Ezután beszálltam Norbi mellé Vo2Max edzés erejéig. Ezelőtt egy évvel próbáltam 16kg-os 'bellel, akkor végig csináltam, de majd bele döglöttem. Alig bírtam felkelni. Ma ismét 16kg-os golyót fogtam, mert nem volt más, pedig legalább 20kg-ossal akartam csinálni. de így utólag nem is bánom, így legalább összehasonlíthattam a teljesítményem a tavalyival. Meglepően jól bírtam, a pulzusom alig emelkedett meg és nem is nagyon fáradtam el. Jó a saját bőrömön tapasztalni, hogy ennyit fejlődtem. Persze ez még a kezdet mert ez a cél a nagyobb súlyokkal is, úgyhogy van még tennivaló.
  • 15mp on- 8 Snatch/15mp off /40 kör KB 16kg

2010. október 26., kedd

Újult erővel


Végre kezd visszatérni belém az élet. Ma nagyon jól esett az edzés. Brett Jones Master RKC programjának az első napját már megcsináltam múlt héten, akkor a Swingen volt a hangsúly. Ma pedig sor került az edzésterv második napjára, itt a hangsúlyt a Clean & Press kapta. Levezetésnek csináltam egy rövid MetCon-t.
  1. Brett Jones Master RKC Program 2. nap KB 20kg :
  • Clean & Press 4/4
  • Swing 15
  • Clean & Press 4/4
  • Clean & Front Squat 4/4
  • Clean C Press 4/4
  • TGU 3/3
  • Clean C Press 4/4
  • Snatch 6/6
  • Clean C Press 4/4
  • 2 perc pihenő
  • Clean & Press 4/4
  • Swing 15
  • Clean & Press 4/4
  • Clean & Front Squat 4/4
  • Clean C Press 4/4
  • TGU 3/3
  • Clean C Press 4/4
  • Snatch 6/6
  • Clean C Press 4/4
  • 2 perc pihenő
  1. MetCon :
  • Fej fölött körzés 10/10
  • Ugrálókötél 200
  • Haskerék 20
  • Fekvőtámasz 20
  • Guggolásból felugrás 20
  • Lebegőülés 20
  • 2 perc pihenő
  • Fej fölött körzés 10/10
  • Ugrálókötél 200
  • Haskerék 20
  • Fekvőtámasz 20
  • Guggolásból felugrás 20
  • Lebegőülés 20
Ennyi volt mára az edzés.

2010. október 25., hétfő

Gyenge kezdés

Ma lementem a "cégnél" edzeni az erőkertbe, de nagyon gyengének éreztem magam már az elején. Végig csináltam, amit kigondoltam, de nem esett jól. Valamiért az aksim még le van merülve...
  • 5 Húzódzkodás
  • 10 Goblet Squat KB 24KG
  • 15 Tolóckodás
  • 20 Swing
  • 5 kör=16:02
Próbáltam minimalizálni a pihenést, de az időeredmény ennek ellenére nagyon gáz, azért bízom benne, hogy lesz ez még jobb.
Ennyi

2010. október 24., vasárnap

Vasárnap-Pihenés

Még érzem, hogy nem vagyok a toppon, ezért ma még nem edzek.

Szombat


Tegnap már nem voltam olyan szarul, elmentünk egy gyógyfürdőbe lazulni, utána az öcsémmel fallabdáztunk egy órát. Jó volt egy kicsit pörögni, de sajnos ritkán játszom ezért esélyem se volt.

2010. október 21., csütörtök

Folyik...


...az orrom. Kurvára megfáztam. Ma arra ébredtem, hogy tiszta takony vagyok. A tököm kivan már elnézést, de rohadtul felmérgel a dolog. Bent a cégnél elmentem a terembe edzeni. Úgy döntöttem, hogy tekerek 15km-t és kiizzadom. A tekerés megvolt, az izzadás is, de még mindíg gatya vagyok. Pihenni fogok, hátha mihamarabb véget ér ez a ****** megfázás.
Ennyi

2010. október 19., kedd

Mindenből egy kicsit

Nem nagyon volt elképzelésem arról, hogy mit is kellene ma csinálnom. Eszembe jutott Bratt Jones programja, amit az RKC kézésre való felkészülés céljából állított össze. Ez ugye három napra van bontva. Megcsináltam az első napból 2 kört bemelegítésnek. 16kg-os súlyt választottam. Nem a súlyra fektettem a hangsúlyt, sokkal inkább a lehető legjobb végrehatásra. Eztután jött egy kis köredzés. Íme :


1. Brett Jones Program 1. nap KB 16kg :
  • 15 Swing
  • 4/4 Clean & Press
  • 15 Swing
  • 4/4 Clean & Front Squat
  • 15 Swing
  • 4/4 TGU
  • 15 Swing
  • 4/4 Snatch
  • 15 Swing
  • 2:30 pihenő
  • 15 Swing
  • 4/4 Clean & Press
  • 15 Swing
  • 4/4 Clean & Front Squat
  • 15 Swing
  • 4/4 TGU
  • 15 Swing
  • 4/4 Snatch
  • 15 Swing
  • 2:30 pihenő
2. MetCon :
  • 10 Húzódzkodás (alsó madárfogás)
  • 20 Haskerék
  • 200 Ugrálókötél
  • 20 Fekvőtmasz
  • 2 perc pihenő
  • 10 Húzódzkodás (alsó madárfogás)
  • 20 Haskerék
  • 200 Ugrálókötél
  • 20 Fekvőtmasz
  • 2 perc pihenő
  • 20 fej fölött körzés KB 16kg
  • 20 V-Up
  • 20 Guggolásból felugrás
  • 100 Hegymászó
  • 2 perc pihenő
  • 20 fej fölött körzés KB 16kg
  • 20 V-Up
  • 20 Guggolásból felugrás
  • 100 Hegymászó
Ezután nyújtottam egy nagyot. Nem volt egy kidöglesztő edzés, de jól esett. Ennyi

2010. október 18., hétfő

5-5-5


Ma gondolkoztam, hogy mit is kellene csinálnom. Kitaláltam magamnak egy "mércét", amit később is tudok alkalmazni az erő-állóképességem tesztelésére. Jónak tűnik, mert kidöglöttem rendesen.
  • 5 Thruster 40kg
  • 5 Pull Up
  • 5 Push Up-Dip
  • Időkorlát : 15 perc
  • Amennyi kört csak meg tudok csinálni
Én a kilencedik körömnél jártam és volt még 40 másodpercem hátra ezért két választásom volt :
  1. Befejezem a kilencedik kört és kész. vagy
  2. Nekilátok a tizediknek és legfeljebb túllépem az időt.
A második variációt választottam. Az eredmény : 15:50=10 kör
A következő cél, hogy benne legyek a 15 percben a 10 körrel.
Ennyi

Péntek-Szombat-Vasárnap˝- Pihenő

2010. október 14., csütörtök

Csütörtök- Kettlebell 300


Ma a klub szobában edzettünk. Sas kitalálta, hogy 300-at nyomjunk, a végén persze csak én csináltam...
24kg-os Kettlebell :
  • 25 V-Up
  • 50 Snatch
  • 25 Push Up
  • 50 Swing
  • 50 Burpee
  • 50 Clean & Press
  • 50 Mountain Climbers
  • 17:10
Ezt a képet azért raktam fel, hogy Kun mester úr is láthatja, nem állt le a sport élet itt sem. A kép készítése előtt még kb. 5 ember sanyargatta testét.

Szerda pihenő

Kedd-Erőkert

Lementem a sportpályára saját testsúlyos edzést csinálni. Így nézett ki a dolog :
  • 10 Húzódzkodás
  • 10 Tolóckodás
  • Létrázás
  • 10 V-Up
  • 10 Burpee
  • 2 perc pihenő
5 kört csináltam. Mindegyik körben másik fajta húzódzkodással kínoztam magam.
  • 50 fekvőtámasz
  • 60 negatív hasprés
Ennyi

2010. október 11., hétfő

20


A hét első edzését már Szolnokon csináltam ma este.

I. Gyakorlatsor : Kettlebell
  • 20 Snatch
  • 20 Swing
  • 20 Push Press
  • 2 perc pihenő
Ezt öt körön keresztül csináltam. A gyakorlatok között nem raktam le a golyót, folyamatosan mozgásban volt. Az utolsó két körnél a pihenő megcsúszott 3 percre.
II. Gyakorlatsor : Fekvőtámasz
  • 20 Sima
  • 20 Egyik kéz elöl másik hátul
  • 20 Az előző fordítva
Ennyi mára. Puszi Ildi:)

2010. október 9., szombat

Gyakorlat

Sajnos 2 hétre el kell mennem gyakorlatra és nem tudom, hogy a blog vezetésére van e lehetőség. Természetesen edzeni fogok.
Ennyi

2010. október 6., szerda

Erősítés Konditeremben

Ma lementem a terembe és megcsináltam a szokásos erősítésemet, amit eredetileg keddenként szoktam. A súlyokon emeltem 5 kilót, így a pihenő időm is megcsúszott.
  • Fekvenyomás 10x65kg
  • Karhajlítás Francia rúddal 10x35kg
  • Nyakmögéhúzás felső csigáról 10x45kg
  • Nyakbólnyomás 10x45kg
  • Tolóckodás 10x74kg
  • 3 perc pihenő
  • ezt megismételtem háromszor
  • Tárogatás 10x17kg
  • Váltott kezes karhajlítás ülve 10x17kg
  • Evezés alsó csigán 10x50kg
  • Arnold-nyomás 10x17kg
  • Lórúgás 10x15kg
  • 2perc pihi
  • ezt kétszer ismételtem meg
Ennyi mára

2010. október 5., kedd

Erősítés

Ma erőnövelő köredzést hajtottam végre. Bevontam a Kettlebellt és a saját testsújomat a dologba.
  • 3-3 Katonai Nyomás
  • 10 Húzódzkodás körönként váltott fogással
  • 3 Nyomás Kézenállásból
  • 10 Goblet Guggolás
  • 2 perc pihi
  • 5 kör
6 kört terveztem, de becsípődött a derekam az 5-ik körben a guggolás közben. Nem tudom hogyan mert alaposan bemelegítettem és figyeltem a tartásra is.
Levezetésnek :
  • 10 Fekvőtámasz magasítón
  • 10 Talajon
  • 10 Egyik kéz elöl másik hátul
  • 10 Fordítva
Alaposan oda kell tennem magam az elkövetkező időszakban, mert az erőgyakorlatok elég sz**rul mennek ismétlésszám szempontjából.
Ennyi mára.