2012. április 15., vasárnap

Vasárnap-VII.Tóparti-futóparti 2012.04.15. Agárd 28km

Sanyi - Misi - Én
Misi és Én

Eljött a várva várt nap. Egy "tartalmas" hétvégével a hátam mögött ma reggel 5kor felkeltem, átsétáltam Sajti Misi barátomhoz és elindultunk Agárdra, életünk eddigi legnagyobb futással össze kapcsolódó kihívására. Útközben csatlakozott hozzánk Mózes Sanyi barátunk is és együtt nekivágtunk...A rajtfegyver hangja pontban reggel 10kor törte meg a csendet, egy nagyon jó kis zumbás bemelegítés után. Elkezdtük pörgetni a kilómétereket, szerencsénkre menet közben megismerhettük Anikót, aki már rutinos futónak számít, így felvettük a tempóját és együtt meneteltünk tovább egészen a célig. Misi a végét meghúzta, ő 2 óra 51 pec alatt teljesítette, Anikó és én 2 óra 52 perc alatt, végül Sanyi 3óra 23 perc alatt. Ezután csináltunk egy-két képet, majd irány haza. Eddig a legtöbb 15km volt, amit egyben futottunk, ezért nagyon örültünk, hogy viszonylag simán vettük ezt az akadályt. SZÉPVOLT!!!! :)))

2012. április 12., csütörtök

Csütörtök - Hódmezővásárhely


Kun Norbi RKC két hétig nem volt jelen, ezért rám bízta a csoportját, hogy a srácok addig se legyenek mentesítve a kínzások alól. Jó volt új embereket megismerni, együtt tépni a vasat és küzdeni. Ma volt az utolsó edzésem velük, sajnos nem volt teljes a csapat, de majd legközelebb... :) Jó, hogy kipróbálhattam magam egy kettlebell csoportban is. Jövő héten már ismét Norbi veszi kezébe a dolgokat és a 'bellt, de ne aludjatok nyugodtan srácok! Még visszatérek!!! :D :)))

Szerda


Tegnap kajakozni voltam Tőserdőn, Rácz Peti barátomnál. Nagyon fasza volt, még csak bele sem sikerült fulladnom, ezért pozitívan értékelem a szerdai napot.

2012. április 10., kedd

Kedd


Lemaradtam megint a postolással egy kicsit. Múlthét csütörtökön és pénteken is edzettem, tegnap pedig Sajti Misivel futottunk 15km-t...

A mai napi edzés első felvonása :

Fegyencedzés :
- Emelőkaros fekvőtámasz labdával : 15-15 ; 10-10 ; 10-10

- Béka lábemelés fekvésben : 15 ; 15 ; 15

A második felvonás este következik Kun Norbi Kettlebelles csoportjával...
Ennyi

2012. április 4., szerda

Szerda


Ma csak egy kis fegyencet csináltam.

  • Kézenállásból nyomás : 9 ; 7 ; 5 ; 3 ; 3
  • Falséta fel és le : 3 ; 3 ; 3 ; 6
Ennyi...

Kedd

Tegnap Kun Norbi Kettlebelles csoporotjával edzettem és nagyon jó volt.(remélem ők is így látják)

I. Szélmalom KB28kg :
  • 1-1
  • 2-2
  • 3-3
  • 4-4
  • 3-3
  • 2-2
  • 1-1
II.
  • 10 Swing KB24kg
  • 10 Burpee
  • 6x
III.
  • 5-5 Clean KB28kg
  • 10 VUp
  • 6x
IV.
  • 1min Plank
  • 30s Pihi
  • 1min Lábtartás
  • 30s Pihi
  • 3x
Ennyi volt a tegnap...

2012. április 2., hétfő

Hétfő

Ma két edzést is csináltam. Kora délután és este.

I. Fegyencedzés :
  • Emelőkaros fekvőtámasz kettlebellel : 10-10 ; 10-10
  • Szűk kéztartással : 15
II. Muscle Up rúdon és American Swing KB24kg (gyakorlás)

III. Este---8km futás

Ennyi mára

2012. március 31., szombat

Bemutató

Ma voltunk egy tök jó kis rendezvényen és lengettük egy kicsit a vasat...felért egy edzéssel, ezután pedig irány Gyopárosfürdő :)))

2012. március 29., csütörtök

Csütörtök

Ma egyedül kezdtem az edzést, de később csatlakozott Gabi is.

I. Erő :
  • Egykezes húzódzkodás kötéllel : 3-3 ; 3-3 ; 3-3 ; 3-3 ;
  • Húzódzkodás szűk kéztartással : 5
  • Fél húzódzkodás : 5
II. MetCon 20min :
  • 5 ManMaker 2x15kg
  • 10 VUp
  • 10 BoxJump
  • 7 kör
III. 3200m Futás :
  • 14:55 ( Elég szar idő, de betudom az előzmények hatásaként :)
Ennyi volt a mai

2012. március 28., szerda

Csütörtök


Az elmúlt időszakban elég kevés időm jutott a blogot írni. Próbálom összeszedni magam és rendszeresíteni a postolást. Ma Rostás Gabi tesámmal edzettem.

I. Erő :
  • Fekvenyomás : 10x50kg ; 10x60kg ; 8x70kg ; 7x80kg ; 3x90kg ; 1x100kg
  • Guggolás : 10x50kg ; 8x60kg ; 8x70kg ; 4x80kg ; 3x90kg ; 1x100kg
II. MetCon :
  • 10 BoxJump
  • 10 PullUp
  • 10 American Swing KB20kg
  • 350m Run
  • 5x
Ennyi volt a mai, remélhetőleg holnap is tudunk edzeni.

2012. március 22., csütörtök

Csütörtök

Ma végre ismét többen edzettünk a székkutasi sportpályán. Nem fagyoskodtunk a rohadt teremben, ehelyett kint pörgettünk a szabad ég alatt, friss levegőn és napsütésben.

I. Húzódzkodás : én itt a muscle up-ot gyakoroltam

II. MetCon I. 30s :
  • Kötél
  • Box Jump
  • Húzódzkodás
  • Lábfelhúzás gyűrűn mellkashoz plussz fekvőtámasz (mindez fekvőtámasz helyzetben, a lábak a gyűrűbe akasztva
  • Ugrálókötél
  • Thruter Sandbag 20kg
  • 5 kör
III. MetCon II. :
  • 300m futás
  • 10 Burpee
  • 300m futás
  • 10 guggolásbúl felugrás
  • 300m futás
  • 10 Burpee
  • 300m futás
  • 10 Guggolásból fel.
  • 300m futás
  • 10 Burpee
  • 300m futás
Ennyit a mai edzésről...jó volt :)

2012. március 20., kedd

Kedd

Mai :

I. Fegyenc :
  • Felemás fekvőtámasz : 20-20
  • Szűk kéztartással : 10
  • Emelőkaros : 10-10
  • Híd : Falséta : 3x5
II. Snatch KB 20kg : 100db

Nem ment valami jól a tréninng...kicsit megerőltettem magam a tegnapi muscle upokkal, ráadásul nem volt idő eleget pihenni , ezért holnap muszály lesz, mert kezdtem felfedezni magamon a túledzés jeleit, attól függetlenül, hogy csak kettőt edzettem...ennyi

Hétfő

Az elmúlt héten nem volt alkalmam edzeni, ezért nem is postoltam. Egyszer futottam 9km-t és ennyi. Mostantól viszont újra bele lendülök a dolgokba. A hét első edzését Kun Norbival közösen hajtottam végre.

I. Muscle Up rúdon ( végre megtanultam :) )
  • 20db (2-3 ismétlést csináltam egyszerre)
II. HSPU
  • 20db ( 5 ismétlést csináltam egyszerre)
III. MetCon :
  • 10 Burpee
  • 5-5 Snatch KB24kg
  • 10 Burpee
  • 10 American Swing
  • 10 Burpee
  • 5-5 Clean@Press
  • 10 Burpee
  • 10 Goblet Squat
  • 2 kör
Ennyi

2012. március 10., szombat

Péntek


Tegnap este Kis Gabival, Sajti Misivel, Rostás Gabival és Fodor Tibivel edzettem. Két csoportra osztódtunk :

I. Csoport (Sajti Misi ; Kis Gabi ; Én ) :
  • 10 HSPU
  • 20 Pull Up
  • 30 American Swing KB20kg
  • 40 V-Up
  • 50 Burpee
  • Idők : Misi : 14:42 ; Gabi : 10:12 ; Én : 08:11
II. Csoport (Rostás Gabi ; Fodor Tibi) :
  • 10 perc , minél több kör
  • 20 szökdelés, közben páros kezes egyenes ütés 2x2,5kg
  • 7 V Up
  • 7 Burpee
  • 10 Box Jump
  • Gabi : 5 kör Tibi : 6 kör
Ezután még erőlködtünk egy kicsit :
  • 15kg súlytárcsával :
  • Guggolás-karhajlítás-felállás-fejfölé nyomás : 10..9...8...1 ig
Plusz,a végén : 2,5 perc Plank

Ennyi volt a tegnap.

Szerda

Szerda este ismét Kun Norbival és Sas Bandival edzettem a Norbiék előtti játszótéren. Nem nagyon tudtuk, hogy mit csináljunk, ezért rögtönöztünk.

  • 40 HSPU
  • 40 Pull Up
  • 40 Goblet Squat KB40kg
  • 100 Sumo Upright Row 30kg
A sorrend mindegy volt, minden gyakorlatba bele lehetett kezdeni, függetlenül attól, hogy az előzővel kész voltunk e .

Ennyi

2012. március 6., kedd

Kettlebell 300


Ma reggel a laktanyában edzettem Kun Norbival és Sas Bandival.

Kettlebell 300 (24kg)

  • 25 V Up
  • 50 Snatch
  • 25 Push Up
  • 50 Swing
  • 50 Burpee(karhajlítással)
  • 50 Clean&Press
  • 50 Mountain Climbers
  • 14:40
Ezt az időt jónak tartom a saját eredményeimhez képest.
Ennyi volt a mai.

Megcsúszva

Huh, elég régen postoltam időhiány miatt, persze ez nem azt jelenti, hogy nem is edzettem. Nyomtuk pl. Kun Norbival és Rácz Petivel is múlt csütörtökön is, meg volt csoportos edzés is. Amikre emlékszem azt leírom.

I. Csütörtök délután : MetCon :
  • 10 Guggolásból felugrásból húzódzkodás
  • 10 Tolóckodás
  • 10 Death Snatch KB 24kg
  • 10 Burpee
  • 5 kör
  • Idő : 14:02
II. Csütörtök este a barátaimmal edzettem :
  • csináltunk egy köredzést, majd plank, függeszkedés, guggolás.
  • a végén pedig 2 perces burpee teszt :
  • 40db, ez három sec alatt egy ismétlés
Ennyi

2012. február 27., hétfő

Csak fegyenc

Ma elcsúszott egy kicsit a napom, ezért nem volt időm teljes edzést csinálni...

Fegyencedzés :
  • Kézenállásból nyomás : 10 ; 11 ; 7 ; 8
Ezután gyakoroltam a guggolásból felállást kézenállásba,

  • Egylábas guggolás : 8-8 ; 6-6 ; 5-5 ; 5-5
Nem tudom mi van a lábammal, de gyötrően nehéz a guggolás, ezt nem tudom mire vélni, de dolgozni fogok az ügyön.

Ezután Bada Laci barátommal lementünk és szaunáztunk egyet.
Ennyi...

2012. február 26., vasárnap

Fegyenc és Véó

Kun Norbival....retro...
Ma kb. délután egykor elkezdtem csinálni a fegyencedzésből a fekvőtámaszt és a lábemelést...nem siettem vele, igazából, tettem a dolgomat és amikor tudtam nekiestem és mentem tovább.

I. Fegyenc :
  • Felemás fekvőtámasz rohamsisakon : 20-20 ; 20-20 ; 15-15
  • Fekvőtámasz szűk kéztartással : 10 ; 15
  • béka lábemelés fekvésben : 20 ; 20 ; 20 ; 20 ; 20
Ezután kitaláltam, hogy csinálok egy kis Vo2Max tesztet 24kg-os Kettlebellel. Utoljára ekkora súllyal több mint egy éve csináltam. Az ismétlés egyelőre 6 volt, de 8 lesz a cél szépen fokozatosan.

II. Vo2Max 15s On - 15s Off / 6 Ismétlés----20 kör

Ezt fokozatosan növelni fogom 40 körig. Utána növelek az ismétlések számán.
Ennyi...